Karácsony Benõ (1888-1944)

A romániai magyar irodalom egyik legrokonszenvesebb hangú prózaírója a két világháború között. Ez a polgári foglalkozására nézve kolozsvári ügyvéd, egy sikeres színdarabbal jelentkezett az irodalmi pályán ( Válás után, 1923), aztán elbeszéléskötetet publikált (Tavaszi balladák, 1924), de Magyarországra is kiterjed? népszer?ségét regényeinek köszönheti. Els? regénye, a Pjotruska (1927) egy vidéki városka ironikus rajzát adja az els? világháború körüli id?szakban. Karácsony erényeit és fogyatékosságait, szemléletét és emberlátását, kedélyét és stílusát már érett, szinte végleges formában tükrözi ez a m?ve is. F?h?se, Balthazár György újságíró önéletrajzi személy, akinek kalandjai alkalmat adnak az írónak, hogy érzelmes-humoros, csúfondáros kritikáját adja a század eleji magyar vidék kisszer? társadalmának. A szellemes és éles leleplezés azonban, amely els?sorban a frappánsan megjelenített epizódalakok sokaságán keresztül érvényesül, beleütközik az író kiutat nem ismer? szociális szkepticizmusába, mely arra készteti, hogy irreális happyenddel kerülje meg a valóságot. Következ? regénye, az Új élet kapujában (1932) hasonló konfliktust tartalmaz a szerz? és a valóság között.
Legnagyobb sikerét a Napos oldal cím?, 1936-ban kiadott regényével aratta. Ebben ugyancsak önéletrajzi h?s áll a középpontban: Felméry Kázmér szobrász, aki a húszas és harmincas évek távlattalan kisvárosi viszonyai közül szül?falujába menekül, de ott sincs maradása, a körülmények ott is vigasztalanok. Külfölddel próbálkozik, megjárja Budapestet is, Párizst is, tapasztalatai azonban mindenhonnan továbbkergetik, míg végül újra csak falujába tér meg. Ennek a regényének második kötete, A megnyugvás ösvényein már posztumusz m?veként jelent meg 1946-ban.
Karácsony Ben? egyre gazdagabban kiteljesed? adottságai: a rendkívül megfigyel?képesség és jellemz?er?, az okos, virgonc, bájos humor, a gyöngéd érzelmesség, a zamatos stílus, a mulatságos meseszövés és a megható nosztalgia az emberséges, szebb élet után, minden írásában érvényesül, de különösen ezt a kétkötetes m?vét avatja irodalmi értékké. Meleg humanizmusát, a fennálló állapotokat illet? találó kritikáját azonban itt is lefegyverzi, hogy az adott viszonyokat megváltoztató társadalmi méret?, különösen pedig forradalmi megoldásokban nem hisz. A modern polgári filozófiának, a kultúrpesszimizmusnak, a romantikus utópizmusnak marad a rabja mindvégig, és ennek megfelel?en lírával helyettesíti az objektív összefüggések ábrázolását.